Az önkéntességről és a pályázatírásról tanultak a fiatalok

A múlt hétvégén Laskón rendezték meg a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) soros képzését, házigazdája a Horvátországi Magyarok Ifjúsági Közössége (HMIK) volt.

 07-hmik1

Összesen hat ország, régió (Magyarország, a Felvidék, Kárpátalja, a Vajdaság, Erdély és Horvátország) 20 ifjúsági szervezetének képviselői vettek részt azon a hétvégi képzésen, amelyet a Magyar Ifjúsági Konferencia a Horvátországi Magyarok Ifjúsági Közösségével együtt szervezett meg, ezúttal Horvátországban, Laskón. A MIK a magyar fiatalok legmagasabb szintű egyeztetési fóruma. Tagjai közt tudja a legnagyobb hazai és határon túli ifjúsági szervezeteket is. A HMIK aktív tagszervezetként vesz részt a MIK munkájában, rendszeresen képviseli a horvátországi magyar fiatalokat az évente két alkalommal megrendezendő konferenciákon és képzéseken.

– A HMIK fennállása óta már másodszorra kapott lehetőséget arra, hogy MIK-képzésnek legyen a házigazdája, az elsőt négy évvel ezelőtt tartottuk Pélmonostoron. Két éve pedig az egyesületünknek szavaztak bizalmat, akkor Vukováron megszervezhettünk egy konferenciát is. Rendkívül sok ismeretséget, tapasztalatot és nem utolsósorban barátokat is köszönhetünk a MIK-nek, mindez hozzájárult egyesületünk fejlődéséhez – jelentette ki lapunknak Molnár Ljubić Mónika, a HMIK elnöke.

A képzésre péntek délután érkeztek meg a résztvevők a helyszínül szolgáló laskói hotelbe, ahol a nap további része az ismerkedés és csapatépítés jegyében telt. Szombat reggel a megnyitót követően az Erasmus Plus Ifjúsági Programiroda (magyar nemzeti iroda) előadását hallgatták meg a fiatalok, majd két csapatra osztva párhuzamosan zajlottak a képzések.

– A szekciómunka két nagyon fontos téma köré épült, ez pedig az önkéntes-menedzsment, valamint a projektmenedzsment és pályázatírás. A képzők nagyon jó munkát végeztek, hiszen a feladatok jellege elsősorban csapatmunkát igényelt, mindenkinek ki kellett tehát vennie a részét a munkából, amelynek eredménye tapasztalatcsere és új ötletek lettek. Ezek közül mi is sok mindent alkalmazni fogunk a jövőben az egyesületünkben – mondta el Sipos Krisztina, a HMIK alelnöke, a MIK állandó bizottságának tagja.

Az egész napos képzést csapatépítés zárta: a résztvevőkből sorsolással 6 csapat alakult, mindegyiknek bográcsgulyást kellett készítenie, a főzést és az elkészült ételeket a képzőkből álló zsűri értékelte. A képzés második napját bulival zárták a résztvevők. Vasárnap délelőtt következett a projektötletek bemutatása és kiértékelése, majd pedig a képzés lezárása. A résztvevők közül többen novemberben, a MIK soros konferenciáján találkoznak ismét, amit a magyarországi Makó városában szerveznek meg.

Saturday the 21st. Custom text here | Home | Joomla 3 Templates Joomlaskins