Magyar Ifjúsági Konferencia Kolozsvárott

Európa ifjúsági fővárosában, Kolozsváron tartotta tavaszi ülését a Magyar Ifjúsági Konferencia. 

lathatar-mik-konferencia-kolozsvar

A MIK munkája megmutatja, hogy a Kárpát-medence összeköti az itt élő magyar fiatalokat, s olyan rangos szereplőket kapcsol össze, mint a cserkészszövetségek, a hallgatói és diákönkormányzatok, vagy akár a politikai ifjúsági szervezetek. 

Ennek révén olyan programokat is köszönhetünk nekik, mint a Bálványosi Nyári Szabadegyetem, a Gombaszögi Nyári Tábor vagy a drávaszögi Fiatalok Fesztiválja – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a MIK  tavaszi ülésén.
A kolozsvári konferencia egyik legfontosabb témája volt az összefogás és a szolidaritás vállalása a kárpátaljai magyar fiatalokért, ezért a találkozó egész ideje alatt lehetőség volt adományok felajánlására.
A Horvátországi Magyarok Ifjúsági Közössége képviseletében Molnár Ljubić Mónika, a szervezet elnöke és Sipos Krisztina alelnök vett részt a tanácskozáson. 
Sipos Krisztina a MIK új állandó bizottsági (ÁB) tagjaként beszámolt a HMIK régiós tevékenységéről, a fontos ifjúsági és nemzetpolitikai eseményekről, és javasolta, hogy a MIK vállaljon nagyobb szerepet a szervezetek életében, továbbá hogy erősítsék a kommunikációt a régiók között és a MIK-en belül. Javasolta, hogy könnyítsék meg a MIK tagjai számára az egymás rendezvényeire való eljutást pályázaton keresztül, és elmondta, véleménye szerint a MIK-nek szócsőként kellene működnie tagjai számára, a döntési pozícióban lévő intézmények, szervezetek, személyek felé, de ez csak együttműködéssel lehetséges. 
Krisztina elmondta, A MIK képzéseinek iránya – két évre szóló képzési terv kidolgozása című szekciógyűlésen megállapodtak, hogy ősszel a HMIK szervezi az első képzést, melynek célja a szervezetek és egymás megismerése, a kommunikáció erősítése lesz. 
- Úgy látom, régiónk egyre jobban felzárkózik a nagyobb közösségekhez, a konferencia pedig a kitűzött célok megvalósítása felé halad – mondta Sipos Krisztina. Hozzátette, a horvátországi régió tevékenységével hozzá fog járulni a Magyar Ifjúsági Konferencia munkájához. 
A szombat esti Fergeteges forgatag nevű kiállításon is részt vettek a HMIK képviselői, amelyen minden régió bemutatta munkásságát, gasztronómiai kínálatát.

Saturday the 21st. Custom text here | Home | Joomla 3 Templates Joomlaskins