Kopácson idén is megmutatták, hogy ki mit tud

Múlt vasárnap került sor a kopácsi Ki mit tud?-ra, az amatőr előadóművészek szemléjére, amelyet ezúttal is - immár harmadszor - a Horvátországi Magyarok Ifjúsági Közössége szervezett. Énekek, táncok és színdarabok váltakoztak a kopácsi művelődési ház színpadán.

ki-mit-tud

Kopácson hagyománya van a Ki mit tud?-nak, már a ’80-as években is volt itt ilyen rendezvény, ahol a legkülönbözőbb műfajú előadásokkal léptek színpadra a szereplők.
A HMIK 2012-ben élesztette újjá a rendezvényt azzal a céllal, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson a környékbeli amatőr előadóknak. Az előző évekhez hasonlóan idén is sokszínű műsort láthatott a közönség.
A legfiatalabbak táncjátékokat adtak elő – a kopácsi gyerekek country-zenés produkciója a vadnyugatot idézte, míg az Újbezdáni Kultúregyesület fiataljai Törpfalvát varázsolták a színpadra, valamint modern táncokat adtak elő. A laskói Sztojanovics Dajana énektudásával örvendeztette meg a közönséget. A kopácsi iskolások rövid, humoros jelenettel léptek színpadra. A rendezvénynek magyarországi fellépője is volt, az ürömi Nagy Bence kalotaszegi legényes néptáncot mutatott be.
- A Ki mit tud?-ról idén is mindenki győztesként távozhatott. Rendezvényünk nem versenyjellegű volt, így a szereplők valószínűleg bátrabban léptek színpadra, hiszen nem szegeződött rájuk a zsűritagok tekintete. Helyezetteink nem voltak, ajándékot viszont mindenki kapott – mondta Ljubić Molnár Mónika, a HMIK elnöke.
Az idei Ki mit tud?-ot Ladó Balázs is megtisztelte jelenlétével. A Fidelitas Nemzetpolitikai Kabinetjének a vezetője a műsort követően bemutatkozott a HMIK elnökségének, és a kötetlen beszélgetés során jövőbeli együttműködésről állapodtak meg.

ujbezdaniak-2-copy

Saturday the 21st. Custom text here | Home | Joomla 3 Templates Joomlaskins