Sikeres falunap Kiskőszegen

Május 11-én, szombaton került sor a kiskőszegi falunapra, melyen a kultúrműsor mellett volt még nemzetközi halászléfőző-verseny, valamint a HMIK vándorkiállítása is megtekinthető volt, az esemény pedig egy táncmulatsággal végződött.

 

08-kiskoszegi-falunap-1

Idén második alkalommal rendezett falunapot Kiskőszegen a Helyi Választmány, mely a HMIK Ifi Art nevezetű vándorkiállításával kezdődött. Délután egy órától tekinthették meg a vendégek a fiatal művészek alkotásait a kiskőszegi HMDK székházában.

– A falunap jó alkalom arra, hogy Kiskőszegen is bemutatkozhasson a HMIK, az Ifi Artnak ez volt a harmadik állomása. A vándorkiállítás tárgyai mellett ez alkalommal a kiskőszegi Dudás Ferenc fába égetett, magyar népmesei motívumokat feldolgozó képeit is megtekinthették a látogatók – mondta Sipos Krisztina, a kiállítás egyik szervezője.

A kultúrműsor délután három órakor kezdődött a moziteremben, melyen a nagybaracskai néptánccsoport, a dályoki Mladi šokci tamburazenekar, a Kiskőszeg Magyar Kultúregyesület, valamint a Kiskőszegi Kisasszonyok népi tánccsoport szórakoztatta a közönséget.

A falunap díszvendégei között volt Silva Wendling, Eszék-Baranya Megye Mezőgazdasági Hivatalának a vezetője, Josip Pfaf a Darázsi járási tanács elnöke, Király Sándor, Nagybaracska polgármestere, Beregszászi József, Nagyharsány polgármestere, a bezdáni helyi választmány képviselői, Jankovics Róbert, a HMDK ügyvezeteő elnöke, a falunap házigazdája pedig a Darázsi járás elöljáró-helyettese, Sipos Sándor volt.

- Ez a második alkalom, hogy Kiskőszegen falunapot tartunk, azelőtt ilyen nem volt. Úgy gondoljuk, hogy ahogy az ember megünnepli a születésnapját, ugyanúgy egy településnek is illő, hogy legyen egy napja. Magyarországról és a Vajdaságból is vannak vendégeink, Nagyharsánnyal testvértelepülési kapcsolatot szeretnénk kialakítani a közeljövőben, amiről most előzetes megbeszélést is tartottunk a település polgármesterével, Beregszászi Józseffel – nyilatkozta Sipos Sándor.

A műsort halászléfőző-versennyel egybekötött bál követte a kultúrotthonban, melyen Ris Josip és együttese szolgáltatták a talpalávalót. Az est folyamán került sor a verseny eredményhirdetésére is, az első helyezett Ferenczi Ferenc lett Nagybaracskáról, a második Nagyharsány polgármestere, Beregszászi József, a harmadik pedig a nagybaracskai Zsáki István lett, a negyedik helyet pedig a bezdáni helyi választmány tagjai érdemelték ki.

08-kiskoszegi-falunap-3

 

Monday the 11th. Custom text here | Home | Joomla 3 Templates Joomlaskins