Nemzetiségi festőtábor hetedszer

A hétvégén szervezte meg 7. nemzetiségi festőtáborát a HMDK Tengermellék-Fennsík megyei szervezete. A rendezvényen vendégeskedett a Horvátországi Magyarok Ifjúsági Közössége által szervezett Ifi Art utazó kiállítás.

 

rijeka-HMIK-IFI-art

Ifi Art Rijekában

Vukovár, Kiskőszeg és Várdaróc után Fiume városában, azaz Rijekában is bemutatták a fiatal horvátországi magyar művészek munkái, alkotásait. A kiállítás apropója, a fiumei magyarok által szervezett nemzetiségi festőművészeti alkotótábor volt. Mindkettőnek a tengermelléki magyar szervezet székháza adott otthont.

– Hetedik éve rendezzük ezt a háromnapos alkotótábort, amelyen a városban élő kisebbségi alkotók gyűlnek össze. Idén egy vajdasági vendégünk is volt, Višinka Jenő, aki egyben a táborunk vezetését is vállalta. Nagy örömmel fogadtuk az Ifi Art kiállítást, mi mindig igyekszünk teret engedni a fiatal tehetségeknek – mondta Viola Éva, a HMDK Tengermellék-Fennsík megyei szervezetének elnöke.

A kiállításról a HMIK elnöke, Molnár Ljubić Mónika elmondta, hogy szívélyes fogadtatásban volt részük Rijekában, és bíznak benne, hogy a jövőben további helyszínekre is sikerül eljutniuk.

rijeka

Monday the 11th. Custom text here | Home | Joomla 3 Templates Joomlaskins